Sziasztok! Ebben a bejegyzésben szeretnék kicsit mesélni az eddig szerzett tapasztalataimról. Nem az a célom, hogy valótlant állítsak, hanem az, hogy tudjátok, nem mindenkinek jut arany élet.
Nagyjából 11 éves koromban kerültem nevelőszülőkhöz. Az elején minden szép és jó volt, aztán 1-2 évvel később kezdődtek azok a bizonyos problémák. Az alapvető probléma az volt, hogy a nevelőszülőnek fontosabb volt a pénz, meg a saját kis lelki világa mint velünk foglalkozni. Nagyjából fél évvel a problémák elkezdődése után már olyan szinten művelte a nemtörődömségét, meg az elhanyagolásunkat, hogy azt nem hogy egy nevelőszülőtől, de egy igazi szülőtől sem lehet eltűrni. Ezután egy kicsit rosszabb lett. 13 éves fejjel fel sem fogtam, hogy lehet még rosszabb. Azt sem, hogy milyenek tudnak lenni az emberek, ha valakit el akarnak távolítani az útból. Mindent megtett annak érdekében, hogy lejárasson az iskolában, hogy elutáltassa mellőlem a barátaimat, hogy tönkremenjek. Mikor kezdtem volna feladni, egy akkori barátnőjének köszönhetően bementem a gyámhivatalra és elmondtam mindent. Itt jött az első pofára esés. Elmeséltem mindent ami addig történt. Szerintetek mit csináltak? Pontosan. Semmit. Meghallgattak, utána behívták a nevelőszülőt, aki persze tagadott mindent. Egy darabig utána minden jó volt. Persze csak a látszat kedvéért… Aztán jött a bizonyos forduló pont. Elköltöztünk. Az új élettársa viszont egy igazi tuskó volt. Amikor először találkoztam vele, már megfenyegetett tejesen ismeretlenül, merthogy ő ezt meg azt hallotta rólam. Az senkit nem érdekelt, hogy jól tanultam, és normálisan elvégeztem a feladataimat. Az sosem érdekelt senkit, hogy valamit jól csinálok. Mindig találtak valamit amibe bele tudnak kötni.
Igazság szerint nem hiszem, hogy egy tizenéves gyereknek erre van szüksége.
Egészen pontosan fél évig bírtam még velük. Egyik este leültünk vacsorázni, és beszélni akartam velük. Nem hallgattak meg. Kidobtak az utcára. Igen, ezt tették. Egy héttel később a rendőrök kopogtattak az ajtón, hogy miért szöktem meg. Na ez kétszínűség. Tudom miért jelentették azt, hogy elszöktem. Azért mert ha kiderül, akkor nem nevelhet gyereket, és nem lesz annyi pénze. Mondjuk alapból alkalmatlan a gyereknevelésre. Elmondtam a rendőröknek, hogy ők dobtak ki, úgy, hogy előtte benyugtatózták magukat, majd leültek borozgatni. (Csak a szokásos esti program két felelősségteljes szülőtől. Ja, nem.)
A rendőrök elengedtek. Vissza anyukámhoz. Jól elvoltunk, sikerült leküzdenem a depressziómat. Aztán megint történt valami. Egy jóakaró. Egy szomszéd.
Valótlan dolgokat állítva intézetbe vitetett minket. Hozzátenném, hogy 16 éves létemre, meg sem kérdezték, hogy igazak-e a dolgok. Ez pofátlanság.
Intézet… intézet… ó te gyönyörű hely.
Nem az. Ne higgye senki azt, hogy olyan bulis hely, mint a filmekben. Nem elég, hogy a bent lakó gyerekek terrorban tartanak, sokszor még a nevelők is fenyegetnek meg hasonlók.
Itt jön szóba a tehetetlen mint szó. Elemezzük kicsit. Tehet= megteheti, a törvény keretein belül. -etlen= fosztóképző.
Szóval. Kérdezem én. Miért nem tehetek semmit? Megkerestem a nevelőszülői hálózat vezetőségét, e-mailt írtam, és telefonálgattam eredménytelenül heteken, hónapokon keresztül. Mégsem történt semmi. Sehol nem kaptam egy normális indoklást, hogy miért nem tesznek semmit. Elvileg az a céljuk, hogy a gyerekeknek jobb legyen. Erre most megint ott tartunk, hogy betettek egy helyre, ahova egyébként nem lennék való, és csodálkoznak, hogy megszöktem a terrorból.
Nem is tudom, hogy kinek kéne ezt megköszönnöm. Egyet viszont tudok. Ezek ellen a dolgok ellen én semmit nem tehettem. Ez amúgy borzasztóan zavar. Nagyon szívesen változtattam volna az életemen, ha lett volna beleszólásom. Amúgy ez a másik dolog, nincs beleszólásom a saját életembe. Ez egy kicsit vicces azért.
Köszönöm, ha végigolvastad. Remélem nem vagy hasonló helyzetben.
Köszönöm, hogy benéztél! Ha tetszett a cikk oszd meg ismerőseiddel.
Látogass el Instagram oldalamra, az új információkért!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: